NEM marad el a Jam Club, csak nem november 20-án lesz és nem az OLD RAM’S PUB-ban. Ugyanis miattuk hiúsult meg a most szombati rendezvény. Annyira balszerencse, hogy már biztos, hogy csak véletlen lehet…

Röviden. Az Old Ram’s tulajdonosa eladta a helyet,tehát tulajdonosváltás történt. A hely jelenleg felújítás miatt zárva, ugyan kinyit pont szombatig, de a régi tulaj nem csak a már lebeszélt fellépőknek nem szólt, hanem az új tulajnak sem, hogy vannak lebeszélt fellépők. Igaz a honlap a régi, tehát az új tulaj akár láthatta is volna a programokat (látta is) és megkérdezhette volna, hogy na ez most mi. Nem tette. Szerencsére még időben kiderült. Igaz az új üzletvezetőnek nem tetszett a kezdeményezés, hiszen ő csak koncerteket szeretne, meg disco-t, mag karaoke-t, a koncertszervező nagyon kompromisszum kész volt, de nem tudtuk megoldani, hogy jól jöjjön ki nekünk résztvevőknek.

Szóval tiszta blama, ahogy a ‘90es években mondanák, de sajnos ez van. Természetesen a Fender Clubbal és a Fender Márkaszervizzel azon az állásponton vagyunk, hogy amint tudjuk megrendezzük a Jam Cubot. természetesen más helyen, remélhetőleg decemberben, de talán ráér januárig. Ugyanis – és jöjjön, aki szereti – Starto-Tele találkozó lesz egy héttel az elmaradó Jam Club után, ugyancsak szombaton. Nem is baj talán, hogy nincs szinte átfedés a két rendezvény között.

Remélem mindenkinek tudunk szólni és senki nem téved oda. Mert ha igen, akkor már lemehetnénk mindannyian kiadni magunkból a mean man blues-t…