Hangfoglalás 2010 FRISSÍTVE!

Program ajánló!

2010. október 1-3. SYMA Sport- és Rendezvényközpont

Hangszer – Hang – Fény – Stúdiótechnikai kiállítás és Sceni-Tech 2010

 

- Márkaszervizünkkel az A51-es standon találkozhattok

- Testvér oldalunk, a FenderClub is forgat a helyszínen

- Pénteken délután 4-től a Living Blues Project zenekar játszik a 

2-es színpadon, új Fender Rumble erősítőn és Fender gitárokon

 

 

 

 

2010 a Hangfoglalás ötödik éve. Az eltelt idő alatt Közép-Kelet Európa egyik jelentős zenei eseménye,

 és a térség legrangosabb szakmai kiállítása lett, százezreket szólítva meg, s figyelmüket a zenei

nevelés fontosságára irányítva vált generációk számára fogalommá.

 

 

A Hangfoglalás név ma már nem pusztán egy kiállítást takar, hiszen az esemény szervezője a

Hangszeresek Országos Szövetsége az elmúlt öt év minden napján azon dolgozott, hogy ez az

 üzenet a lehető legszélesebb körbe terjedjen el és egész évet átfogó esemény-sorozattá váljék.

 

Országjáró roadshow, nyomtatott és elektronikus hangszer- és hangtechnikai magazin, nemzetközi

 zenei oktató tábor, országos ének-zenei verseny és számos egyéb közvetett és közvetlen zenei

 esemény, tartja folyamatosan frissen a Hangfoglalás nevet és a szellemiséget. Természetesen a

 legkiválóbb hazai és nemzetközi sztárvilág és szakemberek aktív közreműködésével, támogatásával.

 

Az öt esztendő számokra is lefordítható eredményei:
2006-ban az indulás évében azonnal sikerült 15.000 látogatót megnyernünk, 2007-ben 17.000-re ,

 2008-ban 21.000-re nőtt az érdeklődők száma, 2009-ben pedig 26.000-en voltak személyesen

 kíváncsiak a Hangfoglalásra, interneten 120.000-n követték figyelemmel az élőközvetítést.
Az első évben megrendezett sokszínű zenei események (koncertek, gyermek és felnőtt programok,

 hangszer-, hang-, fény-, vizuál-, színháztechnikai bemutatók, oktatási és egyéb szakmai előadások)

 száma 50-ről, mára több, mint 200-ra növekedet.
A kezdeti 2.500m2-nyi kiállítás 8.000m2-re nőtt, amely a kiállítók számszerű növekedésében is kifejez-

hető, hiszen a 26 kiállítóval elindult rendezvény az elmúlt évben már 92 kiállítót számlált.

 

A rendezvény soha nem látott médiafigyelmet kapott az elmúlt években, amelyből gyakorlatilag

 lehetetlen lenne felsorolást készíteni, hiszen a hazai televíziós stábok (híradós, kulturális, közéleti és

 zenei műsorok) folyamatosan forgattak. A nyomtatott média is jelentős felületen foglalkozott az

 eseménnyel, mind előzetes, mind pedig beszámolók, értékelések formájában. Az internetes megjele-

nések pedig igazán káprázatosak voltak, hiszen a keresők százezres nagyságrendben ontották a

 Hangfoglalás név keresésekor a találatokat.

 

A kiállítás a látogatók számára 2010-ben is ingyenesen megtekinthető!

 

Az elmúlt évekhez képest ismét számos újítást kívánunk bevezetni, melyek mind a színvonalas megrendezést és lebonyolítást szolgálják.

 

ÚJDONSÁGOK A 2010. ÉVI KIÁLLÍTÁSON:

 

Egyedülálló hangszermúzeumi tárlat

A Hangfoglaláson jelentkezik elsőként az “előtt Zene után” kiállítás, amely a zenei teljesség új dimenzió-

ját mutatja be a látogatóknak. Ugyanis a zene előtt és után használt eszközökből is tárlat készül, mely

folyama tában illeszkedik a kiállítás középpontjához a hangszerekhez. A fa megmunkálása, a lakkozás

 és felületkezelés, az “előttről”, miközben az “utánt” a lejátszó eszközök, akusztikai berendezések

 képviselik. Historikus és népi, valamint több értékes és érdekes mesterhangszer kerül bemutatásra

 a Hangszerkészítő Szövetség jóvoltából.

Vintage Gitár Show

Hazánkban is egyre nagyobb az érdeklődés a történelmi hangszerek, a legendák hangszerei, és a

 zenei múltunk eszközei iránt. A Vintage Gitár Show-n gitárokat, erősítőket, effekteket, és egyéb

kiegészítőket találhatnak a magyarországi gyűjtők készletéből, bemutatva a ritkaságokat, egy-egy

 híres zenész relikviáit, illetve pár külföldön is ritkán látható darabot. A Vintage Gitár Show összekap-

csolódott a Hangfoglalás kiállítással, ahol egy csarnokban található a múlt és jelen, illetve a jövő is.

Elsőként az idén megrendezendő Vintage Gitár Show – a Hangfoglalás kiállítás mellett – kapcsolódik

 olyan más, a múltat felidéző rendezvényekkel, mint az elmúlt évtizedek stúdió- illetve hangosítástech-

nikáját bemutató kiállítás, valamint a közép-kelet európai hangszergyártásból szemezgető KGST show.

Annotech

A 2000-es évek a RETRO nagy előretörését hozták. Minden retró: a zene, a buli, a hangulat, a divat,

 a színvilág, minden, minden...A Zaj Rendszerház büszkén mutatja be az „Annotech – Hang-, fény-

technika a régi időkből” kiállítást, ahol felsorakoznak a múlt szimbolikus eszközei, reflektorok, fény-

effektek, vezérlők, hangfalak, erősítők, keverők, mikrofonok, DJ-pultok; sok-sok minden, ami az elmúlt

 évtizedekben meghatározta szakmánk műszaki hátterét.

Az Annotech kiállításon több száz korabeli készüléket tekinthetnek meg látogatóink, melyek többsége

 működőképes, és sok ki is próbálható. Olyan híres berendezések is bemutatásra kerülnek, mint a

Neoton Família egyik első erősítője vagy az első Omega Stúdió 4 utas monitorhangfalai, meg még

sokan mások...

Mini konferencia gigászi kérdésfelvetésekkel

Két pódiumbeszélgetésre és azoknak nyilvános megvitatására és a témához kapcsolódó előadásokra

 invitálják a Hangfoglalás szervezői és a Hangszerkészítő Szövetség az érdeklődőket. A zeneoktatás

 Magyarországon hagyományosan fontosnak tartott ágazat, amely jelentős eredményeket tudhat

 magáénak. De valóban jelentős ágazata hazánknak? Mi a szerepe a zeneoktatásnak a nevelésben,

a gyermekek fejlődésében? Milyen módszereket és eszközöket talál a zeneoktatás, milyen szere-

pet tölthet be világunkban? Erről beszélgetnek jelentős zenészek, tanárok és pszichológusok Hollós

Máté Erkel-, Bartók-Pásztorydíjas zeneszerző vezetésével. A zenei alkotás folyamatának az elmúlt év-

századokban úgy tűnik koherens folyamatai vannak, amelyek úgy tűnnek megváltoztak. A zene, mint

 élvezeti eszköz, művészeti alkotás, a katarzis eszköze számtalan szereppel bír, amelyek sok tekintet-

ben eltávolodtak egymástól. De valóban eltávolodtak? Vagy egyszerűen a mi látásmódunk nem engedi,

 hogy egységnek lássuk a stilárisan töredezettnek tűnő zenei világot? Komoly és könnyűzenében

ismert és sikeres művészek beszélgetnek a zenei alkotásról, a zene jelenlegi helyzetéről Zsoldos

 Dávid, a Fidelio főszerkesztőjének vezetésével.

Sceni-Tech 2010

A Magyar SzínházTechnikai Szövetség 2004-ben rendezte meg első ízben a SCENI-TECH kiállítást,

 és 2010-ben immár negyedik alkalommal hívjuk Magyarország és a szomszédos országok színház-

technikai szakembereit e seregszemlére. Kiállításunk célja a színháztechnika sokszínűségének

bemutatása mellett az új technológiák, új termékek bemutatása, felvonultatása is. A SCENI-TECH

kiállítás – Színháztechnikai Napok néven – több évtizedes hagyománnyal rendelkezik, és a múltban

 kétévenként került megrendezésre. Korábban általában egy színház vagy művelődési ház adott

otthont a kiállításnak, ezzel is hangsúlyozva, aláhúzva a kiállítás tematikáját. 2010-ben azonban a

Szövetség úgy döntött, hogy a HANOSZ-al karöltve, a Hangfoglalás kiállítással egy időben és azonos

 helyszínen rendezi meg a SCENI-TECH-et. Szándékunk szerint a jövőben minden évben megrende-

zésre kerül a kiállítás, melyet – kísérő programként – szakmai előadásokkal, új termékek bemutatá-

sával színesítünk.

A kiállítás tematikája az alábbi területeket öleli fel:

•          színpadgépészet, mobil színpadrendszerek, színpadpadlók

•          színpadi tartórendszerek (truss), állványok, kiegészítők

•          színpadi hagyományos- és effektvilágítás, vezérléstechnika

•          színházi hangosítás, információs rendszerek

•          videó- és lézertechnika, kivetítők, LED falak, videó-szerverek

•          színpadi textíliák, színházi bútorzat, színházi kellékek

•          díszlet- és jelmezkészítés technológiái, anyagai


Technikai információk

A tavalyi évben már jól vizsgázott rendszert kívánjuk megtartani, mely szerint a kiállítási területeken egy-

általán nem tervezünk nagy színpadi koncert és színpadi, vagy hangtechnikai bemutató, mert csakis

 ezzel biztosítható a megállapított hangerő-értékek betartása. Mindez az alábbi tér és időbeli elválasz-

tást jelenti:

1. Az "A" csarnokban építjük a kiállítói standokat, mégpedig olyan megosztásban,

hogy a csarnokot két részre osztjuk. Az egyik rész lesz a "teljesen csendes

"rész, mely elsődlegesen, csak kiállításra szolgál, s melynek a megengedett

hangnyomás szintje max. 80dB.
2. A másik szakasz lesz a "félhangos" kiállítói terület, amelynek a megengedett

hangnyomás szintje max. 95dB. A "félhangos" területen az elektromos hangszerek,

gitáralapok, dobok és egyéb hangos akusztikus hangszerek csak csillapított

"szobákban" próbálhatók ki. A csillapított részek a standokkal egybeépítve és a

két rész határvonalára kerülnek felépítésre. Ezen a területen lehetőség van

fejhallgatós és kis teljesítményű hangfalakon történő bemutatókra is a megadott

határértékig. A hangnyomás mérése sinus A dB-ben történik!
3. A "C" csarnokban négy színpadot építünk fel, melyeket a HANOSZ tagjai közösen

építenek és üzemeltetnek. (A "C" csarnokban nem építünk kiállítói standokat)
 

További információk:

 

Nyitvatartás:

2010. október 1. péntek: 10.00.-20.00. óráig
2010. október 2. szombat: 10.00.-20.00. óráig
2010. október 3. vasárnap: 10.00.-18.00. óráig

 

Kiállítás látogatási rendje:

A kiállítási csarnokokba a látogatók nem léphetnek be hangszerrel, vagy bárminemű hangtechnikai eszközzel, továbbá nagyméretű kézi, vagy utazótáskával! A SYMA Sport- és Rendezvényközpont területén ruhatár működik. A ruhatárban elhelyezett tárgyakért a Hangfoglalás kiállítás szervezői nem vállalnak felelőséget!
 

A kiállítási csarnokokból a látogatók nem léphetnek ki hangszerrel, vagy bárminemű hangtechnikai eszközzel, továbbá nagyméretű kézi, vagy utazótáskával!
 

A SYMA Sport- és Rendezvényközpont teljes területén szigorúan tilos a dohányzás és a nyílt láng használata!

 

A Hangfoglalás rendezvényen fénykép és videó készítése lehetséges, de ezek nem sérthetik sem a szerzői, sem a személyiségi jogokat!

 

 


A Hangfoglalás kiállítás szervezője:

Hangszeresek Országos Szövetsége
1132 Budapest, Visegrádi u. 32-34.
Tel: 06/1-330 9991
E-mail: hanosz@chello.hu
Web: http://www.hanosz.hu/

Andrásik Remo
06/30-551-0521

 

forrás: www.hangfoglalasonline.hu/

 

 

Budapest, VII. kerület Szövetség utca 45.